1997-ben Marx György Professzor Úr javaslatára az iskolánkban úgy döntöttünk, hogy 1998-ban Szilárd Leó születésének 100. évfordulójára országos fizikaversenyt rendezünk: Országos Szilárd Leó Fizikaverseny néven. Minden várakozásunkat felül múlta a nagyszámú jelentkező: 440 középiskolás tanuló jelentkezett versenyünkre. A verseny témaköre a nukleáris fizikát ölelte fel. Fő támogatónk Paksi Atomerőmű Zrt. lett, amelynek vezetése úgy döntött, hogy hosszú távú adományozási szerződéssel segíti a verseny szervezését, fennmaradását.

1998-ban a Szilárd Leó Tehetséggondozó Alapítvány és az Energetikai Szakközépiskola (elődje az Energetikai Szakképzési Intézet) önállóan, míg a következő évtől az Eötvös Loránd Fizikai Társulattal (ELFT) karöltve rendezzük meg az Országos Szilárd Leó Fizikaversenyt. A versenyen évenként 65-90 középiskola 300-450 tanulója méri össze tudását. A 2005/2006-os tanévtől határon túli iskolák diákjai is részt vesznek versenyünkön.

A Tudományegyetemek 2004-ig az első öt, ill. tíz helyezett tanulót felvételi mentességben részesítették fizikus, fizika tanári szakokra, míg a Budapesti Műszaki Egyetem a fizikus-mérnök szakára felvételi kedvezményt adott. A Művelődési Minisztérium felvette az Országos Szilárd Leó Fizikaversenyt a szakmailag támogatott versenyek listájára, 2004-től már a kiemelt versenyek között szerepel, továbbá a versenyeredmények alapján az iskolákat minősítő mutatók közé is bekerült versenyünk. Célunk, hogy a legjobb versenyzők az új érettségi rendszerben többletpontokat kapjanak a versenyeredményükért.

A versenyre I. kategóriában a középiskolák 11-12. osztályos tanulói, míg II. kategóriában az általános és a középiskolák 7-10. osztályos tanulói nevezhetnek. A verseny kettő fordulós. Az első forduló írásbeli dolgozatainak megírására a versenyre jelentkező iskolákban kerül sor, melynek időtartama 3 óra. A versenybizottság a II. fordulóra az I. kategóriából max. 20 tanulót, míg a II. kategóriából max. 10 tanulót hív be. A II. fordulóban a tanulók elméleti, mérési és számítógépes feladatokat oldanak meg.

A verseny a középiskolás tananyag modern fizikai – elsősorban magfizikai-sugárvédelmi fejezeteinek alkalmazás szintű tudását és környezetvédelmi alapismereteket kér számon.

A verseny szakmai vezetője:

Dr. Sükösd Csaba - BME Nukleáris Technika Tanszék címzetes egyetemi tanár, Budapest

A versenybizottság tagjai:

Dr. Radnóti Katalin főiskolai tanár ELTE Természettudományi Kar, Fizikai Intézet, Budapest
Dr. Szűcs József nyud. adjunktus Pécsi Tudományegyetem, Kísérleti Fizika Tanszék, Pécs
Dr. Kiss Dániel egyetemi docens BME Nukleáris Technikai Intézet, Budapest
Dr. Ujvári Sándor tanár Lánczos Kornél Reálgimnázium, Székesfehérvár
Dr. Papp Gergely posztdoktori kutató Max-Planck-Princeton Center for Plazma Physics, München
Horváth András tanszéki mérnök ME Nukleáris Technikai Intézet, Budapest
Vastagh György nyugalmazott tanár Balatonfüred
Halász Máté Gergely Phd. hallgató BME Természettudományi Kar, Budapest
Mester András nyugalmazott tanár

Diósgyőri Gimnázium, Miskolc, Magyar Nukleáris Társaság Tanártagozatának elnöke,
ELFT Középiskolai Fizikatanári Szakcsoportjának titkára

Oláh Vera tanár Törökbálint
Csajági Sándor igazgatóhelyettes Energetikai Szakgimnázium és Kollégium, Paks

 

A helyi főszervező Csajági Sándor. Fő segítői Nagyné Lakos Mária Ericsson-díjas tanár, Faragó András matematika-fizika szakos kolléga, Csapó János oktatástechnikus és az informatikus kollégák. Az adminisztrációs teendőket Birkás Józsefné adminisztrátor látja el. A munkájukat további kollégák és iskolai dolgozók segítik.

A döntőbe jutott tanulókat könyvjutalomban részesítjük, ezen kívül az első három helyezett az egyszeri tanulmányi ösztöndíj mellett - arany, ezüst ill. bronz - fokozatú Szilárd Leó vert érmet  is kap a versenyen nyújtott teljesítményéért.

2001-ben alapítványunk „Szilárd Leó Tanári Delfin-díj”-at alapított, amellyel a nukleáris oktatás területén kimagasló tevékenységet végző tanártársaink munkáját szeretnénk elismerni. A szobor Farkas Pál szekszárdi szobrászművész alkotása.

2003 tavaszán Marx György Professzor Úrra emlékezve az alapítvány kuratóriuma úgy döntött, hogy „Marx György Vándordíj”-at alapít az Országos Szilárd Leó Fizikaversenyen legjobb eredményt elérő iskolák részére.

2004-ben a Paksi Atomerőmű Zrt. támogatásával megjelentettük az Országos Szilárd Leó Fizikaverseny 1998-2004 c. könyvet, amely tartalmazza versenyünk eddigi feladatait és azok megoldásait.